Női BL Final Four: nyert a Rosztov, és a Győrrel kűzdhet meg a trófeáért

Forrás: Rosztov-Don

A Rosztov-Don egy remek első félidőt és egy átszenvedett másodikat követően bejutott a holnapi fináléba, így Danyi Gábor Ambros Martin csapata ellen küzdhet meg az ETO újabb trófeájáért.

A budapesti négyes döntő második találkozóján a Final4-újonc Metz, és az idén  története során másodszor Budapestig menetelő Rosztov találkozott. A meccset a Rosztov kezdte jobban (1-3). A franciák meglehetősen idegesen játszottak ebben a periódusban, sok helyzetet is hagytak ki, technikai hibákat is vétettek, ebből pedig tudott indulni a Rosztov. 9 perc után jött az első metzi időkérés (3-6). A Metz ezt követően is szenvedett, köszönhetően annak, hogy a másik oldalon Szedojkina varázslatosan védett (4-9). 10-6-ra vezetett a Rosztov, amikor az orosz csapat döbbenten figyelhette, ahogy Vjahirjeva szökdécselve kell elhagyja a pályát, ráadásul Makeevát másodszorra is kiállították. Ennek ellenére az orosz bajnok tartani tudta az előnyét, Szedojkina pedig továbbra is remekül védett (8-12). Vjahirjeva nemsokára visszatért a pályára. hatgólos orosz előnynél másodszor is időt kért a Metz. Ezt követően is dominálta a találkozót Ambros Martin csapata, a franciák pedig nem tudtak mit kezdeni az orosz hálóőrrel. Szünetben 7 gól volt az orosz előny, klassziskülönbség látszott a csapatok között.

A második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamozott a francia csapat. Kivették a játékból Vjahirjevát, és sorra lőtték be a helyzeteiket. Különösen a szélső Houette volt elemében. A Glauser helyére beálló Kapitanovic hetest is hárított, így 37 perc után időkérésre kényszerült Ambros Martin (14-17). Ezt követően is a Metz szerezte az első gólt, Ambros Martin pedig behozta Pessoát a kapuba. Óriási csata folyt ekkor a pályán, de a Rosztov tudta végül növelni az előnyét. A francia mester időt is kért (19-23). Ez használt is, visszajött a Metz kettőre (22-24). Innen felváltva potyogtak a találatok, és három perccel a vége előtt még mindig kettővel ment a Rosztov. Két perccel a vége előtt büntetőt hibázott a Metz és innen nem volt visszaút.

Metz Handball – Rosztov-Don 25-27 (8-15)
Metz:
Zaadi 9 (3), Houette 5, Flippes 4, Niombla 4, Smits 1, Nocandy 1, N’Gouan 1
Rosztov:
Vjahirjeva 6 (1), Abbingh 5 (3), Managarova 4, Bobrovnyikova 3, Szeny 2, Kuznyecova 1, Kozsokar 1, Tazsenova 1