Az első percektől kezdve kontrollálta a mérkőzést a Vipers Kristiansand, s nyert végül simán a szebb napokat is megélt Buducnost ellen. A nap korábbi mérkőzésén a Krim szoros meccsen nyert a dán bajnok ellen.
Jól kezdte a meccset a norvég csapat, s alig tíz perc után már időt kellett kérjen az elől teljesen gyámoltalan montenegrói csapat edzőjének. A norvégok sokat hibáztak, s az együttes egyik legnagyobb ászának, a balátlövő Arntzennek sem sült a keze. Nem úgy a korábbi győri Sullandnak a jobboldalon, így bár remekül védett a másik oldalon Zoqbi, 4 gólos előnnyel fordultak norvégok.
A második félidő elején Lunde lehúzta a rolót, s 44 perc után már 10 volt a felek között. Innentől még tovább nőtt a különbség, ám végül kozmetikázta azt a Buducnost, s tízzel nyertek Sullandék.
Vipers Kristiansand – Buducnost 29-19 (15-11)
Vipers:
Sulland 9, J. Kristiansen 6, Brattset 5, Arntzen 4, V. Johanssen 3, Refsnes 1, Aune 1
Buducnost:
Jaukovic 4, Raicevic 4, Laslo 4, Malovic 3, Ujkic 1, Grbic 1, Brnovic 1, I. Pavicevic 1
A nap másik mérkőzése jóval szorosabb csatát hozott. Itt a Krim végül egy góllal múlta felül a Nykobing gárdáját. A hazaiak legeredményesebb játékosa az egyre szebb arcát mutató, mindössze 19 esztendős Tjasa Stanko volt.
RK Krim Mercator – NFH – Nykobing 27-26 (15-15)
Krim:
Stanko 9, Tsakalou 5, Benko 3, Perederiy 3, Baric 2, Koren 2, Beganovic 1, Zulic 1, Despotovic 1
NFH:
K. Kristiansen 7, Ikehara 5, Iversen 5, Pedersen 4, J. Westberg 3, E. Westberg 1, Nielsen 1









