Sabate: ugyanazt a taktikát követi a Veszprém

0
207
Javier Sabaté, (Fotó: SEHA)

Xavi Sabate, a Telekom Veszprém korábbi vezetőedzője közösségi oldalán kommentálta a Bajnokok Ligája első fordulójának, közte korábbi csapatának a mérkőzését is.

A spanyol mester a Szegedről is szót ejtett, kiemelve, hogy a vereség ellenére erős Szegedet vár a szezonban. Egykori csapata kapcsán pedig megjegyezte, hogy nem változott a csapat játéka, a nagy öregek hozták a mérkőzést, s Nagy László sokat, 47 percet játszott. Mint ismert, korábban ezek (Nagy László játékideje, s a szűk rotáció, néhány tapasztaltabb játékost favorizálva) olyan pontok voltak, ami miatt kritikák érték a mestert. Az írás Veszprémre vonatkozó része így hangzik:

Veszprém-Celje: A meccs szorosabb volt, mint az eredményből látszik, az utolsó 7 percben dőlt el. A Veszprém megérdemelte a győzelmet. Egyelőre ugyanazt a védekezési és támadási taktikát követik (emberelőnyben és emberhátrányban is), nincs változás eddig. Nem értek néhány „kommentátor-szakértőt”, amikor azt mondják, hogy minden új. A meccsről: Nagy László még mindig a csapat vezére (47 percet játszik), vezető szerepe van védekezésben és ő dönt a fontos percekben támadásban. Lékai továbbra is magas szinten játszik a 2017-es francia Világbajnokság óta és nemcsak a góljai száma miatt, hanem amiatt is ahogyan a támadásokat szervezi a meccs alatt. Nagyon örülök neki! Végül a meccs az utolsó 7 percben dőlt el a „régiekkel” (vagy inkább a „tapasztalt játékosokkal”), a „megszokott védekezéssel”, egy kiváló Terzic és Alilovic játékkal (Bravo Mirko!).