Történelmi összefogás segítségével először indul világbajnokságon az egyesített koreai válogatott. Észak- és Dél-Korea olimpiai bizottsága megegyezett, a nemzetközi szövetség (IHF) pedig engedélyezte az egyesített koreai csapat indítását a dán-német rendezésű vb-n. Az ázsiaiak ennek ellenére sem számítanak komoly esélyesnek a tornán.
Dél-Korea a 2018-as hazai rendezésű Ázsia-bajnokságon bravúros teljesítménnyel bronzérmet szerzett, ezzel váltotta meg jegyét az idei világbajnokságra. Északi szomszédaik az egyesítés révén így először mutathatják meg magukat a világnak, ami még úgy is nagy szó, hogy mindössze 4 játékos képviselheti őket a tornán.
Az egyesített keret a teljes mezőny egyik legfiatalabb átlagéletkorú gárdája lesz. A dél-koreaiak közül szinte a teljes tavalyi kezdő otthon marad, egy új generáció eddig ismeretlen tagjait láthatjuk majd Berlinben az A-csoport küzdelmein. A korábbi húzóemberek közül Park Junggeu, Sim Jaebok, Jeong Yikyeong és Yoon Ciyoel is csak otthonról követi az eseményeket, ők voltak az előző évtized legnagyobb koreai sztárjai. A rangidős így a 33 esztendős Jung Suyong lesz Cho Youngshin szövetségi kapitány névsorában, aki korával magasan kiemelkedik társai közül. A balátlövő és irányító poszton szintén bevethető Park Kwangsoon lehet a csapat vezére, de a balkezes bombázó, Jo Taehun is fontos láncszem lehet. A balszélső Jang Donghyun az egyetlen olyan játékos, aki a tavalyi bronzérmes együttes kezdőjéből a világbajnokságon is szerepet kaphat, rá természetesen Berlinben is főszerep hárul.
Védekezésben általában a zárt, hatosfalas formációt alkalmazza Cho edző, ahol különösen a lábmunkájukkal okozhatnak nehézségeket az ellenfeleknek. Fizikai méretekben nem veszik fel a versenyt az európai mezőnnyel, így egyetlen fegyverük lehet a gyorsaságuk valamint a küzdőszellemük.
Várható kezdőcsapat

Korea papíron a világbajnokság egyik leggyengébb keretével rendelkezik, a reális helyezésük így a utolsó lehet az A-csoportban. Az Elnöki Kupában lehet némi keresnivalójuk, a kontinensviadalon már legyőzött ellenfeleikkel, Japánnal illetve Szaúd-Arábiával szemben lehetnek reális győzelmi esélyeik. Egyetlen győzelem is szép teljesítmény lenne Parkéktól a tornán.

Világbajnoki keret
Kapusok: Park Jaeyong (Korea NSU), Kim Donguk (Kyunghee Univerity)
Jobbszélsők: Na Seungdo (Doosan HC), Park Dongkwang (Hanam SC)
Jobbátlövők: Jung Suyoung (Hanam SC), Jo Taehun (Doosan HC), Ri Yongmyong (DPRK)
Irányítók: Kang Jeongu (Doosan HC), Kang Tan (Korea NSU), Ri Kyongsong (DPRK)
Beállók: Ku Changeun (Doosan HC), Kim Dongmyung (Doosan HC), Jeong Jaewan (Hanam SC)
Balátlövők: Park Kwangsoon (Hanam SC), Park Youngjun (Sangmu Phoenix), Ri Songjin (DPRK), Park Jonggon (DPRK)
Balszélsők: Jang Donghyun (SK Hawks), Choi Beommun (Chungnam SC), Seo Seunghyun (Hanam SC)
Szövetségi kapitány: Cho Youngshin
Az IHF engedélyével Korea csapata 20 játékost nevezhet a vb-re, közülük négyen észak-koreaiak.
Legutóbbi vb-helyezés: nem jutottak ki.









