A negyedik számú ázsiai csapat ezúttal sztáredző irányításával próbál szerencsét a világbajnokságon. A C-csoportban helyet kapó Szaúd-Arábia a pofozógép szerepét szeretné elkerülni.
Tavaly megismételte 2016-os szereplését az Ázsia-bajnokságon a szaúdi válogatott, az elődöntőbe jutva végül a harmadik helyért csatázhatott az utolsó játéknapon. Az érem ezúttal sem lett meg, pedig a házigazda Dél-Korea csapatát a torna korábbi szakaszában egyszer már sikerült magabiztosan legyőzniük.
Az olajzöld mezes válogatott már rutinos vb-szereplőnek nevezhető, teljesítményük azonban nem sokszor volt felejthetetlen. Hogy idén végre ne a pofozógép szerepét töltsék be, egy sztáredzőt szerződtettek a kispadra Boris Denic személyében. A szlovén szakember októberi kinevezése óta még nem dirigálta új csapatát komoly tétmeccsen, a vb-re nevezett keretét pedig alig változtatta meg a két évvel ezelőttihez képest. Komoly hiányzó egyedül az azóta már visszavonult Manaaf Alsaeed kapus, valamint a tavalyi kontinenstornát házi gólkirályként záró, ám most sérült Hussain Almohsin lehet.
A szaúdiak alapjátéka a sok mozgásos, agresszív védekezésből indított gyors támadásokra épül. Magasságban kissé elmaradnak az európai mezőnytől, ezt küzdőszellemükkel tudják pótolni. Habár a védekezésük alapjában egy hatosfalas felállás, a ketteseik rendkívül sokat mozognak kifelé, amivel nyitottá válik a hátsó alakzatuk. Középen Hassan Aljanabi és Mahdi Alsalem felelős a védelemért, ám mindketten fontos láncszemek támadásban is. A kapuban Mohammad Alsalem képes komoly bravúrokra, ezúttal már tényleg ő lesz a kezdő.

A gólokat elsősorban Mojtaba Alsalemtől várhatjuk, aki irányítóként és bármelyik oldali lövőként is bevethető. A szaúdiak egyik legnagyobb problémája évek óta, hogy nincs egy épkézláb balkezes átlövőjük, így jobbkettőben általában “rosszkéz” oldali játékossal kell betömni a lyukat. A legtöbbször Abbas Alsaffar tűnik fel itt, de a tapasztalatok szerint a szaúdiaknál nincsenek fix külső posztok támadásban, sűrűn cserélgetik a játékosok a pozíciójukat, az éppen pályán lévők bárhol szerepet kaphatnak. A keret másik problémája a korábban említett magasság, illetve alacsonyság. Hiába vannak nagyszerű technikai képzettségű átlövőik, egy masszív, magas fal jelentős akadályokat jelenthet számukra.
A csapat erőssége viszont a szélső posztok, itt mindkét oldalon minőségi lehetőségei vannak Denicnek. A jobb szárnyon Ahmad Alabdulali, a balon pedig Abdullah Alabass az első számú opció, a gyors lefolyású támadásoknál komoly szerep hárul rájuk.

Várható kezdőcsapat
Szaúd-Arábia a C-csoportban szerepel a világbajnokságon, utolsó kalaposként az utolsó hely a realitás számukra itt. A hasonló testfelépítésű chileiekkel szemben lehet némi keresnivalójuk, a papírforma szerint azonban az Elnöki kupa küzdelmei során szerezhetik meg első győzelmüket. A csapat célja a tisztes helytállás lehet.

Világbajnoki keret
Kapusok: Mohammad Alsalem (Al Noor SC), Amro Mohammed (Al Ahli SC)
Jobbszélsők: Ahmad Alabdulali (Mudhar Club), Abdulazez Saeed (Al Ahli SC)
Jobbátlövők: Rami Almutairi (Al Arabi SC), Abdulaziz Khayri (Al Ahli SC)
Irányítók: Mojtaba Alsalem (Al Noor SC), Mohammed Alabas (Mudhar Club), Fahad Alfarhan (Al Rawda SC)
Beállók: Hassan Aljanabi (Mudhar Club), Ali Alibrahim (Al Khaleej SC), Adnan Radnah (Al Ahli SC)
Balátlövők: Mahdi Alsalem (Al Noor SC), Abdullah Alhammad (Al Noor SC), Abbas Alsaffar (Mudhar Club
Balszélsők: Abdullah Alabass (Al Noor SC), Abdullah Alhulaili (Mudhar Club), Muneer Abualrahi (Mudhar Club)
Szövetségi kapitány: Boris Denic
Legutóbbi vb-helyezés: 20. hely









